Fengshui – 13 biztos jele annak, hogy tanítványként túlnőtted a mesteredet, avagy a konkurenciaharc alpári módszerei!

(Requiem minden tanítványért, akikben erősebb volt a félelem, mint a vágy, hogy kiteljesedjenek abban a hivatásban, amiért teremtődtek)

Sohasem tudhatod, hogy mikor kerülsz olyan élethelyzetbe, amikor új szakmát kell tanulnod, vagy új hivatást kell választanod. Gyanútlanul beiratkozol egy professzionális tudást adó, többszázezres tanfolyamra, vizsgázol szóban, írásban, esetleg szakdolgozatot is írsz, végre a kezedben az oklevél, és buzgó hittel belevágsz az új vállalkozásod építésébe. Rengeteg munkával és további kompetenciák megszerzése után a céged pár éven belül sikeres lesz…,  majd egyszer csak érkezik a fekete leves.

Véleményem szerint ezek a biztos jelei annak, hogy a mesteredet tanítványként túlnőtted, és készülhetsz a piacvezető szerepre:

Kezdj el gyanakodni, ha már a tanfolyamon elkezdődik a manipuláció, szemöldökráncoló mondatok hagyják el a tanító ajkát. Mire gondolok? A mester a témában a legjobb, a többiek nem értenek semmihez. Inkarnációkon keresztül volt már a téma szakértője. Ez az én szavam, ezt csak én tudom! … és ezekhez hasonló, ki-ki helyettesítse be, a saját tapasztalatával. 🙂

A témádra rákeresve, a google találati lista első oldalán szerepeltek mindketten, pedig a mesterednek évtizednyi előnye van veled szemben.

A legkifinomultabb marketing eszköze, hogy – állítása szerint – az ő terméke szebb, a szolgáltatása jobb, mint a tiéd.

Ostobaságában öngólt rúg magának, hiszen azt híreszteli rólad, hogy nincs elég tudásod a szakmához, miközben tőle tanultál. A jövőben bizonyára sokan akarnak majd nála tanulni.

Ha nyilvánosan elismeri, hogy amióta te is a piacon vagy, terméket, szolgáltatást kellett megszüntetnie, és mindez miattad van.

Fogalma nincs arról, hogy mit jelent egy vállalkozásban a termékpiramis, és az exkluzív termékedet, szolgáltatásodat hasonlítgatja az egyetlen termékével, vagy szolgáltatásával, bizonyítva, hogy ő mennyivel olcsóbb, mint te.

Nyíltan lopással vádol, szerzői jogsértéssel, ami soha, egyetlen bíróságon sem nyert bizonyítást. Sőt, ismerve a szakmai irodalmat, te magad is meg tudod mondani, hogy ő melyik gondolatát, honnan merítette.

Legtöbbször azzal találkozol, hogy a rágalmazási hadjárat, kifejezetten, és kizárólag az IGAZSÁGról szól. Nem a pénz a motiváció…, de valahogy mégis a bevételedet, az áraidat firtatja, és egyfolytában a zsebedben turkál.

Jogot formál arra, hogy megmondja neked, hogy hogyan építsd a praxisodat, milyen kiadványaid, terméked, szolgáltatásod lehet, a nélkül, hogy erre vonatkozóan bármiféle megállapodást kötöttetek volna.

Ha a tanítód az iskolai végzettségeivel kérkedik, bizonygatja a nagyszerűségét, tudását, a gyönyörű lelkét és a jóságát, azt sugallja, hogy te ilyen magasságokba sohasem kerülhetsz, mint ő, szólaljon meg a fejedben a vészcsengő. Ezzel a manipulációval semmi mást nem akar elérni, kizárólag az önbizalmadat megingatni, hogy magadat alárendelt szerepben lásd hozzá képest.

Ezoterikus körökben nagy divat a tanítványokat a karmával fenyegetni. Ha a lelkiismereted és a szándékaid tiszták, nincs mitől tartanod.  Ha téged is próbáltak már ezzel jobb belátásra téríteni, álljon itt Maharishi Mahesh Yogi gondolata a karmáról ( a teljes cikket a tminfo.hu oldalán olvashatod ITT):

  …A gondolatok a karma magvai, nagyon erőteljes magvak. A mag a magként való állapotban óriási hatóerővel rendelkezik. Ha arra gondolsz, hogy bántalmazol egy embert, akkor az egész teremtett világot bántottad, mivel az ártó hatás már létrejött a finom szinteken……

Az ember van ugyanis abban a helyzetben, hogy megértse, miként működik a karma, hogy tettei miként gyakorolnak hatást az egész teremtett világra, és miként száll vissza rá ugyanaz a cselekedet……

Nincs nagyobb bűn annál, mint rosszat szólni vagy gondolni másokról vagy mások tetteiről. Kíméld meg magad attól, hogy az elméd a rossz dolgok felé forduljon. Tégy jót, olyan mértékben, amilyen mértékben csak képes vagy, de ne foglalkozz azzal, hogy mások milyen rosszat tesznek…


A mestered a múltban ragadt, ha időről időre – mint kutya a lerágott csontot – múltbéli vélt vagy valós sérelmeit ássa elő, taglalva, hogy te egy milyen megátalkodott gazember vagy.

És ha mindez még nem lenne elég, akkor az aljasságnak van az a szintje, amire álmodban sem gondolnál. Ha a düh, az irigység, és a félelem olyan mértéket ölt a lelkében, hogy elveszíti minden józan ítélőképességét, akkor a családodat sem kíméli. Fröcsög, amerre jár, privát üzenetekben zaklatja az ismerőseidet, küldözgeti a rágalmait. Nem riad vissza attól sem, hogy a bizalmas beszélgetéseitekben elhangzottakat elferdítse, és saját szájíze szerint, nyilvánosan interpretálja. Ezt a viselkedést sokféle jelzővel lehet illetni, kizárólag emberinek nem nevezhető….


Ha van olyan „szerencséd”, hogy mindez a közösségi médiában zajlik, az jó. Ezek után a mestered követői csapatostól fognak megkeresni téged, és hálát rebegni a sorsnak, hogy végre van alternatíva. Van egy ember, ahol nem alapelvárás a seggnyalás, és a tanúságtétel. Ahol nem kegyet gyakorolva, a klienseket csecsemőknek nézve történnek kinyilatkoztatások, hanem tiszteletben tartják az ember személyes igényeit, ahol a szabad akarat, valóban szabad.

Ha ért már ilyen atrocitás, tudod, hogy mit kell tenned, ha nem készülj fel!  Szükséged lesz józanságra higgadtságra. Acélozd meg a lelked, vértezd fel magad! Az emberi butaság olyan mértékű, hogy számodra vad idegen lények fogják visszhangozni a mester károgását, pedig fogalmuk nincs arról, hogy mi a valóság. Nem is érdekli őket, hiszen a vak hit, elborítja a tisztánlátásukat. Nem ismernek téged, egyszerűen csak örülnek annak, hogy végre azonosulhatnak valamivel, egy percre valaki fontosnak tartja őket, és véleményükért még buksi simogatást is kapnak. Gondolkodni? Minek! Kérdéseket feltenni? Minek!  Arról meg sem emlékezek, hogy ugye az igazság hol van, és az kinek az igazsága…  De ne aggódj! Attól hogy a lószart sok légy eszi, attól a lószar nem ehető.

Amit semmi esetre ne tegyél:

Soha, semmilyen körülmények között ne cáfold, ha a fentiek valamelyikével találkozol. Ez a posvány, nem a te szinted. Ne védekezz! Ne kérd a barátaidat, rokonaidat, tanítványaidat, klienseidet, hogy keljenek a védelmedre, nem szorulsz rá.  Sőt, kérd meg őket, hogy ne tegyenek semmit.  A te dolgod a megfelelő helyen, a megfelelő időben, a megfelelő formában megtenni a szükséges lépéseket. Azt viszont tedd meg! Te nem vagy közszereplő, szó sincs arról, hogy tűrnöd kellene bármiféle negatív attitűdöt, vagy a neved, szakmaiságod meghurcolását.

Ha első ránézésre úgy látod, hogy mindennek semmi köze nincs a Feng Shuihoz, tévedsz! A tudás továbbadása is az energia áramoltatása. Energia, ami nem arra hivatott, hogy megtartsd magadnak. Ha a csi egy helyen elakad, felborul az egyensúly, oda a harmónia. Ha felborul az egyensúly és oda a harmónia, te is képes leszel egy csomó gonoszságot elkövetni. Vállalj kockázatot, teremts magadnak – ha nincs – konkurenciát. A konkurencia jó! A verseny jó! Inspirál és kreatívvá tesz. Legyél hálás minden újabb arcnak, aki felbukkan a piacodon. Dolgozz többet, legyél jobb, versenyezz! Ne használj nemtelen eszközöket a pozíciód megtartásának érdekében. Nem teremtesz vele jó karmát, ahogy Maharishi mondja: nem csak magadnak, de a Földnek sem! 😀

fengshuiszakerto

You May Also Like

About the Author: Skultéty Andrea

1 Comment

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Az EU-s jogszabályoknak megfelelően az oldal használ "sütiket" (cookie). Kérlek engedélyezd, vagy zárd be az oldalt. További információk

A "sütek" (cookie) teljesen veszélytelen kis fájlok, amit azért helyez el a webhely a gépeden, hogy eredményesebben tudd a böngésződet használni. A sütik használatát le tudod tiltani a böngészőben. ha ezt nem teszed, vagy az "Engedélyezem" gombra kattintasz, azzal megengeded a sütik használatát. Az adatkezelés tájékoztatót, az alábbi linken találod: http://www.fengshuis.hu/wp-content/uploads/2016/07/Adatkezelési-tájékoztató.pdf

Bezárom