A hátamon feláll a szőr, amikor azt látom, hogy felnőtt emberek komolyan gondolják azt, hogy megvásárolnak párdarab lyukas, műanyag, piros fonalra felfűzött kínai pénzérmét és ettől várják, hogy irdatlan mértékben áramoljon az életükbe a pénz.

Viccesen hangzik ugye?

(és akkor csodálkozunk, hogy elmegyünk a lehetőségeink mellett, vagy értéktelen kapcsolatokat tartunk fent)

Mégis honnan ered ez a téves elképzelés?

Feng Shui - pénz

Tény, hogy a kínai embereknek ez a fajta megjelenése a pénznek nem hókusz-pókusz, mert ők valóban így hordták a vagyonukat. Felfűzve, a derekukra kötve. A magyar hagyományoktól ez a viselet nem hogy távoli, de tudomásom szerint sohasem volt használatban.

Gondold csak végig, nálunk mit jelent a „Nincs egy lyukas két fillére sem!” mondás.

Mégis mit tegyél illetve hogyan, és hol használhatod a pénzt, mint szimbólumot a vagyonod, jóléted  fokozásának érdekében?

Két szeletét emelném ki a lakásodnak, üzletednek vagy irodádnak:

A Karrier, emberi kapcsolatok (Észak) területen üveg, vagy fém edényben gyűjthetsz fémpénzt, ha szeretnél sikereket elérni a társadalmi életben, vagy jobban fizető munkára vágysz.

A Gazdagság, siker (Dél-kelet) életterületen legcélszerűbb valódi, forgalomban lévő papírpénzt elhelyezned, hogy a bőség, a rengeteg pénz abból a fizetőeszközből érkezzen hozzád, amit a mindennapokban használni is tudsz.

Te hogy állsz ehhez a kérdéshez?
Tudtad, hogy az ősi térrendezés művészete a Feng Shui segít abban, hogy megoldjad az életedben felmerülő nehézségeket és problémákat? Csak egy mozdulatra vagy az első lépésektől!<<< Kattints a linkre!

23 Comments

  • Magdi szerint:

    Ezzel kapcsolatosan egy évekkel ezelőtti tapasztalatomat mesélem el:
    FS bolt nyilt az egyik nagyáruházban. Természetesen szétnéztem benne és szóba elegyedtem az eladóval, aki büszkén mesélte, hogy nemrégen végezte el a FS tanfolyamot, tanácsadást is vállal.
    A boltja telis-tele volt kinai mütyürökkel, csecse-becsékkel és metszett kristályokkal, mindennel, amiről idővel mindig kiderül, semmire sem jó.
    Nekem is a felfüzött pénzérméket és teknőst pénzérmével a szájában ajánlotta a gazdagság zónába.
    A boltja nem sokáig müködött. El is gondolkodtam, hogy mennyire lehetett szakértője a témának, ha a saját boltjában nem tudta ezt müködtetni.
    Megjegyzem még, hogy tapasztalatom szerint nem csak ez a FS bolt volt tele ezekkel a tárgyakkal, hanem a müködő boltok többsége ilyen.
    …..fel is merült bennem, minek gyártanak ilyesmit, ha semmire sem jó?…és a személyzet mégis “jószivvel” ajánlja.
    Mosolygós, szép estét kivánok.
    Magdi

  • Skultéty Andrea szerint:

    Kedves Magdi!

    Köszönöm a visszaigazolást! :)
    Szép estét neked is!

  • MARIANN szerint:

    Végre egy értelmes FS-s!!!

    Sok ermbernek juttasd el a gondolatot.
    Köszönöm
    MARIANN

  • Skultéty Andrea szerint:

    Köszönöm Mariann! Ezen dolgozom! :)

    Szép napot!

  • Murányi Gabriella szerint:

    Kedves Andi! Én csak laikusként szerelmesedtem bele a feng-shuiba, és olvastam könyveket. Egyszer meg csinálták a lakást a fs-szerint is.De valamit nem értek. Sem a Buddha, sem az elefánt, sem a metszett üveggömb az ablak előtt, sem a felfűzött pénzérmék, stb. nem jók, nem javasolhatóak, az akvárium az aranyhalakkal csak az amerikanizált feng-shuiba létezik, az eredeti tradicionális nem is ismeri. Akkor tulajdonképpen mi a jó?
    És miért tartanak 3-4 napos feng shui tanfolyamot, és adnak oklevelet, amikor egy feng shui tanítvány Kínában minimum 20 évig tanul a mestere mellett.
    Kérdezted az egyik fórumon, hogy”nekem az a bajom a feng-shuival”- szólj hozzá, neked mi bajod van vele?
    Hát ez.
    Én amúgy nagyon szeretem a felfűzött pénzérméket, nem tudom jó helyen lógnak-e itt mellettem, de jó érzés rájuk nézni.
    Természetesen nem a Te munkádat akartam kritizálni, csak nagyon nem értem a dolgot.
    Legyen áldott és szép heted.
    Gabi

  • Skultéty Andrea szerint:

    Kedves Gabriella!

    Teljesen jogos a felvetésed, és a kérdésed.
    Valóban egy tanítvány nemhogy
    20 évig, de egy életen át tanult, tapasztalt, sőt egyszerű földi halandó számára e tanok elérhetetlenek voltak (tradicionálisan). Nincs ezzel egyedül a Feng Shui, azt gondolom.
    Azonban a világ változik, más korszellemben élünk, más szabályok vonatkoznak a ma élő emberre. Rengeteg támogatást kapunk ahhoz, hogy el tudjuk viselni és fel tudjuk dolgozni a stresszt, a lelki sérüléseket, a versengést.
    Gondolj csak bele, hol volt 20 évvel ezelőtt számmisztika, tarot, kineziológia, családállítás, feng shui, stb. Volt, de ki tudott róla? Ma, már mindez a tudás hozzáférhető, megtanulható.

    A magam részéről senkit nem szeretnék megakadályozni abban, hogy használjon csiszolt kristályt, műanyag pénzt, Buddhát, vagy bármit amit gondol. Szabad akarattal bíró emberi lények vagyunk, mindenki dönthet szabadon, mit választ. Így is, úgy is viseli a választásának következményeit.
    Azt viszont sajnálom, hogy ennyi levélváltás után, még mindig csak a tárgyak ide-oda pakolgatásával azonosítod a Feng Shuit. :(

  • Murányi Gabriella szerint:

    Kedves Andi!
    Köszönöm értékes válaszod, de én pont nem a tárgyak ide-oda pakolgatásával azonosítom a feng-shuit.A kérdésem az lett volna-lehet h rosszul fogalmaztam, ha ennyire nem jók ezek a tárgyak, akkor miért javasolják,miért írnak ennyi könyvet róla, és egyáltalán miért -jó kimondom-hülyítik az embereket.A feng shui nekem nem tárgyak pakolgatásáról szól, hanem a lelki részéről is.
    Legyen áldott napod, és mégegyszer köszönöm.

  • Skultéty Andrea szerint:

    Kedves Gabriella!

    … vagy én értettelek félre. :)
    Azért, mert az emberek többségének erre van igénye. Gyors, munka nélküli eredményt, azonnal.

  • Heni szerint:

    Kedves Andrea!Én most kezdtem “beleásni” magam igazán a témába és nagyon sok bonyolult és szinte megvalósíthatatlan dolgot találtam. Tudom,hogy csak a felszínt karcolgatom még,mert hetek óta olvasgatok de egyre nagyobb a zavar a fejemben és rögtön a környezetemben is összezavartam mindent. Rendrakás gyanánt most minden szét van szedve és olyan dolgokat találtam,amik sürgős felújítást igényelnek.Azt már sikerült felmérnem,hogy egy időigényes és alapos selejtezés és takarítás vár rám. A további tervem,hogy elvégzem a tértisztítást is.A kérdéseim a következők: Ha ez megvan,hogyan érdemes nekikezdeni a berendezésnek? Konkrétabban, melyik iskolát érdemes választani?(Van amelyikben egy öttagú család számára megvalósíthatatlan dolgok vannak,pl:3 gyerek egy szobában,külföldön dolgozó férj…) Mi van akkor ha nem tudok kifizetni egy sok tízezer forintos tanácsadást de nagyon kellene,hogy rendezzük az élethelyzetünket?(Bár ez igaziból nem is ide tartozó kérdés.) Mit jelent az,hogy nem szabad összekeverni az irányzatokat? Honnan tudom,hogy nem keverem-e össze? Elnézést a buta kérdésekért de most annyira megörültem,hogy megtaláltam ezt az oldalt,mert az eddigi olvasmányaim egyre jobban összezavartak,itt sokkal letisztultabb minden.Mégis körülöttem még káosz van és azt most már muszáj rendezni. Válaszodat előre is tisztelettel köszönöm! Heni

  • Skultéty Andrea szerint:

    Kedves Heni!

    Bizonyára ismered azt mondást, hogy “pirkadat előtt legmélyebb a sötétség” Úgy vélem, hogy te most pont ebben a helyzetben vagy.

    A lomtalanítás, rendrakás, tértisztítás – tudom, hogy hihetetlenül hangzik -, de nem csak fizikai síkon zajlanak.

    Hogy mit jelent különböző iskolákat keverni? Gondolj arra, hogy milyen ebéd lenne az, aminek az alapanyag krumpli. Készül belőle, leves, köret, egytálétel. A háziasszony ahelyett, hogy megkínálna és választási lehetőséget hagyna neked, hogy miből szeretnél falatozni, összeönti mindhárom ételt, és így biztat evésre. Szerintem nem vennél belőle. :)
    Több iskolát keverni pont ilyen.

    Ha te több mint 2 éve élsz az adott lakásban, akkor a számodra az Iránytű Iskola alkalmazása a megfelelő. Ha kevesebb, és nem is szándékozol 2 évnél tovább maradni, akkor használhatod a Bágua (Három ajtós)- módszert.
    A forma és a Repülő csillag iskolák a jelen kor emberének kivitelezhetetlen, az Intuitív Iskolát pedig minden Földi halandó használja. :)
    Laikusként nem tudhatod, hogy nem kevered-e össze a módszereket.
    Hazánkban fellelhető irodalom tartalmazza jószerivel az összes iskolát, és sajnos nincs mindegyik könyvben leírva, hogy ki melyiket alkalmazza, csak sejteni lehet. :(

    Pont ezért, teljesen értem a zavarodottságodat. Két dolgot tehetsz: ezzel egyenlőre nem foglalkozol, csinálod a lomtalanítást, tértisztítást, ismétled 3 havonta, azután pedig ahogy az anyagi helyzeted jobbra fordul, igénybe veszel személyes tanácsadást, megjegyzem ez a leghatékonyabb módszer. :) .
    A másik lehetőség pedig, hogy kiválasztasz egy módszert, (szabad akarattal) és konzekvensen tartod magad hozzá, azután majd meglátod hogyan alakul a sorsod…

    Sok sikert !
    Legyen szép napod!

  • Heni szerint:

    Kedves Andrea!
    Nagyon köszönöm! Sokat segítettél!(Hihetetlen,hogy van ilyen,hogy ismeretlenül, jó szándékkal és anyagi haszon elvárása nélkül ilyen segítőkész valaki.) Eddig mindig az volt a baj velem,hogy félbe hagytam a dolgaimat. Nyilván meg van ennek is az oka. De most igyekszem kitartó és következetes lenni. Remélem menni fog! Még egyszer hálás köszönet! Heni

  • Skultéty Andrea szerint:

    Kedves Heni!

    Én szurkolok, és szorítok neked.
    Sok sikert!

  • Magdi szerint:

    Kedves Andrea!
    Többször elhangzott a tanácsadások során a “szabad akarat”.

    Karmikus feladatokkal születünk. Ha mondjuk valakinek karmikus feladatként meg kell tanulnia valamit a Szerelem-házasság témában, akkor a FS-ismereteivel felülirhatja a karma feladatát?

    Van egy nőismerősöm, aki először elvált, a második férje fiatalon meghalt, élettársai elhagyták.
    A szerelem-házasság zónája majdnem teljesen hiányzott, illetve a maradék részen mosogató és hütőszekrény volt elhelyezve.Amikor pedig rászánta magát egy lakáscserére, szinte ösztönösen ujra szerelem-házasság hiányterületes lakást vett.
    A fenti problémákat megelőzhette volna egy helyes FS. elrendezéssel,gondolkodással, vagy mindenképpen megtörténik aminek kell, mig nem tanul belőle?

    Küszönöm a válaszodat. Minden szépet és jót kivánok.Magdi

  • Skultéty Andrea szerint:

    Kedves Magdi!

    A Feng Shui nem karmaoldó eszköz. A földi szerencsénket tudjuk befolyásolni általa.
    A Feng Shuit úgy is elképzelhetjük, hogy a lakásunk kommunikál hozzánk, egy idegen, érthetetlen nyelven. Megmutatja az ott élők problémáit, amin dolgoznak, vagy nem dolgoznak.
    A Feng Shui szakértő az az ember, aki érti a nyelvet amin az otthonunk szól hozzánk, lefordítja, az ott élők pedig eldöntik, hogy az információt használják e vagy sem. Ez a szabad akarat. Ha nem használják, akkor az életükben folyamatosan ismétlődnek azok az élethelyzetek, amin nem változtatnak, vagy éppen nem tanulnak belőle.
    Így fordulhat elő az, hogy valaki folyamatosan alkoholista partnert választ, mindaddig, amíg nem találja meg a kulcsot, hogy ezek a partnerek mire tanítják, és meg nem tanulja a leckét.

    Minden jót kívánok!

  • Vikica szerint:

    Szia!

    Érdekes kérdés… Régi feng shui imádatomból van lyukas pénzem, de csak megszokásból hordom…
    A házunk északi felén (ha jól vagyok tájolva) gyerekeim gyűjtik perselyben a fémpénzt, míg déli részen a “házi bankunk” hízik szép lassan, de látható mértékben…
    Jól csinálom? Egyelőre a pénzügyek területén nincsen eget rengető áttörésünk, de a legkritikusabb hónapokban is mindig van elég (megtakarítással) :)

    Jó, hogy olvashatlak :)

    Vikica

  • Skultéty Andrea szerint:

    Vikica!

    Változtass az eddigieken, és majd meglátod, hogy jól csináltad-e. :)
    Az a jó a Feng Shuiban, hogy ezek a dolgok tapasztalás útján igazolódnak, nem HIT szerint. ;-)

    Szép napot neked!
    … és köszi, hogy olvasol. :)

  • May Sun szerint:

    Kedves Andrea ! Írtam ma neked egy válasz mailt, ami úgy tudom elment a mail címedre….Pontosabban az üzenetre válaszolva kérdést tettem fel.
    Légy szíves, ha időd engedi, 24 órán belül válaszolj rá ! Ildikó

  • Kata szerint:

    Kedves Andrea!

    Ha gyöngyből készítek szimbólumokat vagy festek állatokat virágokat az egyes területekre a szerint hova mi illik az is hatásos módszer?

    Üdvözlettel: Kata

  • Skultéty Andrea szerint:

    Kedves Kata!

    Igen, de hogy hová mit célszerű, azt egy kiértékelt alaprajz mondja meg pontosan.
    Azt javaslom, hogy mielőtt súlyos ezreket ölsz a felújításba gondolkodj el az életerő-alaprajz csomag kipróbálásán!
    Erről itt olvashatsz: http://www.fengshuis.hu/alaprajz/

    Szép napot!

    Andi

  • varga szerint:

    Töled várok segitséget és tanácsot

  • Skultéty Andrea szerint:

    Kedves Varga!

    Milyen tanácsot, és milyen segítséget vársz tőlem?

    Szép napot!

    Andi

  • mariann szerint:

    Kedves Andi!
    A gazdagság területen egy zöld csempekandallónk van, amit rendszeresen használunk. Miben nyilvánulhat meg egy esetleges negativ hatás
    Mariann

  • Skultéty Andrea szerint:

    Kedves Mariann!

    A kedvezőtlen hatást, elsősorban télen, amikor használatban van akkor érezhetitek. Váratlan anyagi kiadás, anyagi problémák formájában.
    Nyáron érdemes sok-sok zöld növénnyel díszíteni. Megoldás az lenne, ha át tudnátok helyezni a kandallót Tűz (Dél) életterületre.

    Szép napot!

    Andi

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük

*